Az Én a Szupertréner kutyaoktató képzés elvégzése után pár hónappal már indult is a Spániel Tréner weboldalam. A kutyákkal való foglalkozás, a tréneri munka egyre inkább kiszorított minden mást az életemből, így most már teljes munkaidőben állhatok ügyfeleim és a kutyusaik rendelkezésére.
A spánielek továbbra is kiemelt helyen vannak a szívemben, de azóta úgy hozta a sors, hogy felnevelhettem két teljesen különböző keverék kutyust is, ami rengeteg megélt pillanattal és még több tapasztalattal ajándékozott meg. És ennél még sokkal többel.
Daisy és Merlin felnevelésén keresztül elértem egy újabb fejlődési pontot. Már nem csak a külsőt látom, amikor ránézek a kutyára, nem csak azt, hogy milyen szép és milyen cuki, hanem a belső tartalmat, a kutya lelkét is. Ezen a ponton az, hogy a kutya milyen fajtajellegeket hordoz, már csak lexikális tudás. Fontos, de nem ez a lényeg. A lényeg az, ami belül van. A weboldalamon böngészők egy másfajta kutyaoktatást ismerhetnek meg. Nem találkoznak sem a kutyakiképzés, sem a kutyaiskola szavakkal. Az itt folyó munka ennél többrétű, mélyebb, egy folyamatot ölel fel, amely az értő-érző figyelmen alapul.
A Boldogkutya weboldal ezért született. Nemcsak technikai megújulás, hanem emberi és szakmai fejlődésem mérföldköve is.
Időközben egy újabb képzéssel is gazdagítottam, tudástáramat. Elvégeztem Dömötör Júlia Mester tréner képzését, melynek köszönhetően új, változatos kurzusokkal találkozhattok.
Szabó Andi, tréner
Web: https://boldogkutya.hu/, http://spanieltrener.hu/
Email: szaboandi@boldogkutya.hu
Tel.: +36 (20) 318 9993