Hegedüs Krisztina vagyok, a zalaegerszegi, NeveltEBb Tanoda alapítója, vezetője és szakképzett trénere

Hegedüs Krisztina kutyatréner

Az állatokhoz és köztük leginkább a kutyákhoz való kötődésem, egészen gyermekkoromig nyúlik vissza. Ennek ellenére saját kutyám csak felnőtt koromban lett.  Kutyámat Bodzát én is elvittem kutyaiskolába, mert úgy gondoltam, hogy felelős állattartóként alap, hogy a kutya jól nevelt legyen. Ekkor csöppentem bele egy teljesen más világba és jöttem rá arra, hogy milyen sok lehetőséget tartogat számomra ez a fajta élet. Kutyaoktatói pályafutásomat ebben a kutyaiskolában kezdtem, ahol nagyon sokat tanultam a kutyák viselkedéséről, tanításáról. Pár év eltelte után alapítottam meg saját vállalkozásomat a NeveltEBb Tanodát, mert úgy éreztem, hogy a hagyományos kutyakiképzés nem illeszthető be a jelen kor családi kutyaoktatásába. Így a hobbim egyben a hivatásom is lett.

A zalaegerszegi NeveltEb Tanoda célja, hogy segítse azokat a gazdi-kutya párosokat, akik szeretnének valami újat tanulni, a már meglévő tudásukat továbbfejleszteni, javítani a kapcsolatukat, vagy csak egyszerűen lemozgatni egymást.

Szolgáltatásaim között lehetőséged van  kölyök és felnőtt csoportos kurzusokon részt venni alap és haladó szinten, egyéni otthoni foglalkozásokra kölyök és felnőtt kutyának egyaránt, viselkedésproblémás kutya rehabilitációjára, kölyök szocializációs programba csatlakozni, engedelmes vizsgákra, versenyekre való felkészítésre és más egyéb kiegészítő kurzusokra jelentkezni, hogy kutyusod mindig jól érezze magát Veled.

kurzusaimon a minőség a fő szempont és nem a mennyiség, ami abban nyilvánul meg, hogy a csoportos foglalkozásokon maximum 6 fővel dolgozom, így mindenkire kellő figyelmet tudok fordítani.
Az általam használt módszerek a pozitív megerősítésen alapulnak. Az óráimon nincs agresszió csak boldog kutya.

Készen állsz rá, hogy megváltozzon az életed?
Akkor lépj ki a komfortzónádból és kezdjetek el élni együtt!
Nem kell hozzá más, csak nyitottság, türelem és idő.

Várlak szeretettel!
Hegedüs Krisztina, tréner

06 30/ 423-4964

Hegedüs Krisztina