Az első párosom egy nagyon kedves barátnőm Rita és kutyája Dió volt. Dió egy mentett kan kutyus, akit 2018. április 28-án fogadott örökbe Rita. Bár nem állt teljesen készen a kutyavárásra, mivel Diót már néhány napon belül elaltatták volna, ezért gyorsan kellett döntenie. Jó döntés volt, mert remek kutya! Van egy puttonya, amit hurcol magával, de ha jól kérjük tőle, hogy tegyen ki néhány súlyt abból a puttonyból, akkor szépen és örömmel megszabadul tőle.

Néhány nappal az örökbefogadás után találkoztam a párossal, s Dió nagyon kellemes meglepetést nyújtott. Hamar beilleszkedett a családba (2 gyerek mellé)! Az örökbeadás során nem tudtak túl sok információval szolgálni, annyit mondtak róla, hogy 2,5 év körüli és több gazdija is volt – legutolsó egy idősebb hölgy. Azt mondták róla, hogy kutyákkal jól kijön, bár kanokkal szemben nem mindig felhőtlen a helyzet. Ehhez képest sajnos az lett a tapasztalat, hogy nemtől és kortól függetlenül, nem igazán lehet kutyákkal összeengedni. Akire nem acsarkodott rá kapásból, avval csipkedőset akart játszani, aminek nem igazán örült egy kutya sem.

Szinte biztos, hogy tanították korábban, mert az első napoktól kezdve kérésre szépen leült, lefeküdt, még pacsit is adott. A póráz nem volt ismeretlen számára, de a laza pórázos séta már nem tartozott a repertoárok közé. 🙂 Evvel együtt azért azt is meg kell említsem, hogy bár húzott pórázon, azért nem ment totál eszetlenül, szóval szinte biztos, hogy sétálni is rendszeresen vitték korábban. Rita eleinte esténként elvitte futni, ami remek közös programnak bizonyult.. egy ideig, de erről később… No és akkor a hosszabb bevezető után lássuk, hogyan is alakult a közös LPM&P szerinti gyakorlásunk 2018 szeptemberétől.

Jó Kutya Kurzus Dióval

Első alkalommal otthon, a kertben elkezdtük a behívás tanítását, megismerkedtünk a “pirossal” (így neveztük el a varázsszőnyeget 🙂 ) és megnéztük, hogy Dió milyen türelmesen tud ülni, feküdni, illetve figyeltem, hogy mennyire megterhelő számára a tanulás… Semennyire! 🙂 Nagyon ügyes volt, hamar ráérzett az ízére!

Második alkalommal folytattuk a gyakorlatokat, továbbra is otthoni környezetben. Dió szuperül vette az akadályokat, és a gazdi is kezdett ráérezni arra, hogy lazán, lassan, nyugodtan csináljon mindent. Kezdetektől nehezítettek voltak a körülmények, mert a Gazdi életében pont evvel egy időben alakult úgy, hogy belevághatott egy régóta várt házfelújításba. Dió így is szuper volt, a Gazdija pedig a gyakorlások alatt/közben szépen el tudott lazulni, amit nagyon jó volt látni!

Harmadik alkalommal haladtunk szépen tovább még mindig otthon, a kertben. Az élelem kontrollra első pillanattól kezdve nagyon jól reagált Dió, és a kapu kontroll feladatot is gyönyörűen vette. 🙂

Sajnos ez időtájt egyik este tűzijátékoztak, s Dió erre úgy reagált, hogy a fürdőszobába rohant és bekuckózott a legszűkebb helyre. Néhány nap múlva séta közben egyszer csak megfordult és őrült módon haza akart menni. Talán egy sziréna hang válthatta ki nála a pánikot… Következő alkalommal pedig sötétben már ki sem akart menni sétálni. Sajnos rendszeressé vált ez a helyzet, új súly került a puttonyba (vagy inkább visszakerült egy régi?!).

Evvel együtt folytattuk a tematikát, s kivittük a feladatokat az erdőbe. Egyik alkalommal gyakorlás közben ránk sötétedett. Éppen egyik szőnyeges feladat után beszéltünk át egy kérdést, amikor Dióra rájött a pánik. Egyszer csak teljes erőből odahúzta a Gazdiját a varázsszőnyeghez, ráfeküdt és “kapaszkodott” belé. A szőnyeg egy biztos pont lett Dió életében. A Gazdi tátott szájjal figyelte, mert mondta, hogy ilyenkor meg se szokott állni hazáig. A legszuperebb pedig az volt, hogy Dió ki tudott jönni a pánikból a szőnyegen. Kicsit pacsiztunk, mancsoztunk és már mehettünk is hazafele, szépen nyugodtan sétálva. Fantasztikus élmény volt és hatalmas tapasztalás!

Következő alkalommal már eleve úgy terveztük, hogy még világosban induljunk el, de sötétedjen ránk menet közben, hogy megnézzük ez esetben hogyan reagál Dió. Éppen a lábhoz igazodás tanulását váltotta a lazító séta, mikor Dió megint bepánikolt. Sajnos így, hogy éppen nem volt a földön a varázsszőnyeg, már nem adott megoldást, hogy leterítettem elé, viszont arra nagyon jó volt, hogy azon tartottam magamhoz szorítva – inkább csak tartva őt – s csak vártam türelmesen, hogy megnyugodjon. Éreztem ahogy zakatolt a szíve… majd szépen lassan kezdett megnyugodni. Akkor is sikerült kizökkennie, s tovább tudtunk menni, nem kellett visszafordulni. Nem igazán tudjuk, hogy pontosan mi váltotta ki egyik pillanatról a másikra, talán gyerekek kiabálása, viháncolása.
Szerintem már avval elindultunk egy jó úton, hogy ebből a pánikból együtt ki tudtuk hozni, míg mikor a Gazdi egyedül volt vele, akkor hazáig húzta teljes erőből.

Következő alkalommal szintén még világosban indultunk el sétálni, de tudtuk, hogy ránk fog sötétedni. Mikor az erdőbe érve a távolban játszó kutyákra fókuszált Dió, akkor megmutattam a Gazdinak, hogy hogyan tudja tiltatni a “stírölést” és hogyan szerezze vissza a kutya figyelmét. Az első lépés nem volt egyszerű, de végül is úgy érzem, hogy Dió szépen segített nekem a szemléltetésben. 🙂 Sikerélmény a gazdinak, sikerélmény nekem és még Diónak is, mert csurrant- cseppent egy kis juti közben. 🙂

Néhány száz méter múlva előttünk hevert egy szuper zacskó, benne valami kilapult felismerhetetlen dologgal, de mivel felkeltette Dió figyelmét, ezért szóltam a Gazdinak, hogy itt a szuper lehetőség egy nehezített kaja kontroll gyakorlásra. Szépen meg is csinálták, szuper volt. Eddigre már nagyjából ránk is sötétedett, de mi szépen mentünk tovább az erdei sétánkban. Sajnos a felújítás kavarodása miatt nem volt nálunk varázsszőnyeg, így a behívást gyakoroltuk, a lábhoz igazodást és a laza pórázon sétáltatást. Evvel együtt hagytam a gazdinak, hogy kibeszélje magából, ami benne volt.

A beszélgetés során előkerült, hogy séta alatt Dió egész sokszor hátra szokott nézni a Gazdira. Gondoltam most itt a lehetőség – ha már nincs nálunk szőnyeg – hogy ezekre a hátranézésekre ráerősítsünk. Rita adta ki magából a gondolatokat, én hallgattam őt, s mikor Dió hátranézett, akkor klikkeltem, Gazdi pedig dicsérte, adta a falatot. Aztán egyszer csak csönd lett… nyugalom… s csak sétáltunk, voltunk… 🙂
Feledhetetlen élmény volt! Hazaértünk pánik nélkül úgy, hogy sötétben voltunk kint majdnem 1 órát. Hatalmas volt az öröm a Gazdi részéről, engem pedig egy nagyon furcsa, de nagyon kellemes érzés kerített hatalmába…

Bementünk Rita anyukájához, aki ugyanabban a házban lakik, mint Rita, csak külön házrészben. Bementünk a konyhába, amikor is anya-lánya között egy olyan beszélgetés zajlott, ami bár nem volt vitatkozás, mégis iszonyat feszültség vett körül minket. Ekkor Dióra rájött az a fajta pánik, amit eddig a sötétséghez meg bizonyos hangokhoz kötöttünk… Csak megmerevedve feküdt… Odamentem, s leültem tőle kb. másfél méterre. Csönd lett, Rita anyukája elment hátra a szobába… Dió pedig odajött hozzám. Csak ültem, ő nekem dőlt… rátettem a kezem, s figyeltem magam és Diót. Aztán bemászott az ölembe, de mivel egy nagy ló ahhoz, hogy az ölemben feküdjön, ezért kényelmetlen volt neki. 🙂 Felállt és odament a Gazdihoz, aki megsimogatta, de izgatottan. Nagyon érdekes volt, mert Dió eljött onnan, vissza hozzám. Bár látszott, hogy kijött a pánikból, sokkal inkább még nyugalomra volt szüksége, mint izgatott simire. Kicsit később elmondtam a Gazdinak, hogy fel fogok állni és el fogok indulni ki a kertbe. Jöjjön utánam és ne foglalkozzon a kutyával bármit is csinál, csak jöjjön. Nem is kellett vele foglalkozni, mert ahogy elindultam, jött velem, majd jött a Gazdi is. Ekkor már a farokcsóválása, testjelei arra engedtek következtetni, hogy teljesen rendben van.

Tanulságos és egyben furcsa volt ez az alkalom is. Egyrészt örültem annak, hogy láttam ezt a szituációt és lehetőségként összekapcsolhattam a feszült légkört a pánikkal. Másrészt nagyon örültem annak is, hogy ilyen szituációban megint nyugodt tudtam maradni, s tulajdonképpen irányítani tudtam a helyzetet.

Összegzés

A foglalkozásoknak köszönhetően sokat javult Rita és Dió kapcsolata, sokkal jobban megy a pórázon sétáltatás, sok szituációban kontrollálni tudja a Gazdi a kutyát, ráadásul csökkent a pánikhelyzetek száma amellett, hogy szinte csak sötétben mennek sétálni.

Ha vége lesz a felújítás okozta őrületnek, akkor folytatjuk a közös gyakorlásokat, úgyhogy majd még jövök a folytatással… 🙂

Menet közbeni visszajelzés Ritától:

“Korán kimentünk az erdőbe és tök jó volt, mert egyrészt alig voltak kinn, másrészt tökre figyelt rám a Dió, teljesen jól agyánál volt, meg én is. Tök jó volt, mert mindig amikor rám nézett, akkor klikkeltem és nagyon jó volt, a végén már simán ahogy meghallotta a klikk hangot, odajött hozzám, elfogadta a falatot, tehát tök önállósította magát és tényleg nagyon jól tudtunk egymásra figyelni.

Amikor jött szembe egy férfi a kutyájával, akkor leültettem Diót, a férfi nem fogta meg a kutyáját és mondta, hogy az övé nem bánt, de mondtam, hogy az enyém igen. Amikor láttam, hogy nagyon kontaktál a kutyával, de csak szemkontaktus keretén belül, mondtam neki, hogy “NEM”, “NEM” és ott maradt és elment előttünk a kutya, mi meg tudtunk tovább menni. Úgyhogy nagyon jó volt, nagyon élveztem! Köszönöm szépen, hogy tanítasz!”

Esettanulmány: Az első párosom – Tóth Niki